A londoni olimpia elég sokaknak okozott már szívást sportolói körben is.
Tegnap a kisebbet a spanyol férfi futballcsapat szívta, amely 1-0-ra kapott ki a japánoktól - nagyjából úgy, hogy nem sok közük volt a meccshez. Ebben volt szerepe a - kissé túlzásnak tűnő - kiállításnak is; ez viszont még mindig nem magyarázza azt, hogy egy spanyol válogatott miért rohangál a labda után, mint a fejetlen csirke az udvaron, és miért olyan gyenge a védők teljesítménye, hogy a japán csatárok minimum 4 kihagyhatatlan ziccert ronthatnak el. Szintén szívtak egy kisebbet a britek, akik Szenegállal játszottak 1-1-et; és a meccs képe alapján ez ugyan reálisnak mondható, de az cseppet sem reális, hogy senkit sem állítottak ki az afrikai csapatból - mint ahogy az is mázli, hogy a britek közül senki sem sérült meg súlyosan.
A nagyobb szívás azoknak jutott tegnap, akiket doppingeset miatt zártak ki a versenyről. Két török súlyemelő - egyikük idén Eb-ezüstérmes volt - és egy görög magasugró - az idei fedettpályás világbajnok - mellett a magyar diszkoszvető, Kővágó Zoltán is erre a sorsra jutott. A fura a sztoriban, hogy úgy ítélték el, hogy nem adott pozitív mintát: tavaly egy osztrák ellenőr nem találta azon a helyen, ahol lennie kellett volna, így nem vehetett tőle mintát - ami szintén doppingesetnek számít. Ez önmagában még nem szokatlan. Az igen, hogy az esetet kivizsgálták a magyar szervek, és nem találták megalapozottnak a doppingvádat: az osztrák ellenőr vallomása ellentmondásos volt, Kővágó a mobiljának híváslistáival igazolta, hogy elérhető volt az adott időpontban is és ezt a magyar doppingellenes szervezet, a MACS is elfogadta... a Nemzetközi Sportdöntőbíróság, a CAS azonban a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek adott igazat, amely vitatta a magyar szövetség vizsgálatának eredményét és simán elmeszelték Kővágót két évre.
A dolog főképp azért furcsa, mert a magyar szervek - főleg a 2004-es, athéni események óta - különösen ügyelnek arra, hogy semmilyen gyanú ne merülhessen fel a vizsgálataik során és ezért olyan esetekben is eltiltást szabnak ki, amelyek nem feltétlenül érnek ennyit. Kővágó ügye viszont arra mutat rá, hogy ez sem elég: a magyar sportdiplomácia a jelek szerint már arra sem elég, hogy bizonyítékokkal alátámasztva igazát meg tudja győzni a nemzetközi szerveket - vagy amint Pars Krisztián esete bizonyítja a fehéroroszok pekingi doppingügyével kapcsolatban, hogy elérjen egy jogos ítéletet. Kővágó ugyan éremesélyesnek számított, de eddig nagy világversenyeken gyakrabban bakizott, mint ahányszor igazolta az előzetes reményeket - viszont az eljárás nagyon úgy néz ki kívülről, mintha csak az lett volna a célja, hogy kiszórják az olimpiáról.
Lehet, hogy paranoid vagyok, de kezdek kíváncsi lenni, kit találnak meg legközelebb a magyar csapatból a doppingellenőrök...
